A pénzügyi befektetéssel foglalkozó, osztrák székhelyű cég minden évszakban más országban szervezi meg továbbképzését és a legjobb dolgozóknak járó díjak átadóját. Az ECG Autumn Convention helyszíne a budapesti Danubius Health Spa Resort Hélia és a Kiscelli Múzeum, koncepciója pedig az ügyfél kérésének megfelelően a 30-as évek szesztilalmas korszaka. A The Roaring Twenties címet viselő eseményen a hét környező országből érkező vendégeket anyanyelvükön írt beharangozó mailekben tájékoztattuk, a helyszínen pedig szintén az adott nyelveken beszélő tolmács-hostessek regisztrálták és kísérték őket – mindamellett, hogy a rendezvény teljes időtartama alatt szinkrontolmácsolást biztosítottunk.

A konferenciát követően buszos városnézéssel egybekötött transzferrel érkeztek a résztvevők a Kiscelli Múzeumba. Az előző szezon díjazottjainak élménybeszámolóit és a prezentációkat filmbetétek segítségével illesztettük a harmincas évek hangulatához. A szakmai felvezetőt követően átadtuk a terepet a szórakoztatásnak.

Az alkoholos italokat némi találékonysággal tudták megszerezni a vendégek: szamovárból, tejeskannából, az asztalok között lavírozó színészektől, akik locsolókannából mérték a gin-tonicot, valamint az ingaórában, patikusszekrényben, és egyéb bútorzatban elrejtett kis üveges italok formájában. Akik az interaktív játékokon már szert tettek némi dollárra, azt a sunyi zugárusnál apró csecsebecsékre alkudva, vagy a nagyszájú tabakáruslánynál költhették el. Mindehhez pedig a hét fős Jazz Steps biztosította a korhű zenei hátteret. "működővé" tették a helyszínt, így joggal érezhette úgy mindenki, hogy egy zenés-táncos mulatóhelyre érkezett.
Facebook Facebook