A Ganz Transelektro Zrt. 650 dolgozója számára szerveztünk csapatépítő napot, melynek témáját egy világkörüli út adta.
A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy az óriási létszámot óramű pontossággal mozgassuk a különböző állomások között, beleférve így a programra szánt 3 órás időtartamba, és mindezt úgy, hogy ne hajsza, hanem szórakozás legyen a résztvevők számára.
A csapatok mozgásáról az általunk biztosított csapatvezetők gondoskodtak, az egyes állomásokon végrehajtandó feladatok között pedig szellemi, fizikai kihívást igénylők éppúgy voltak, mint a vendégek kreativitását, logikai készségét vagy éppen ügyességét próbára tevők.
Nagy sikerként könyveltük el, hogy a kezdetben még kissé szkeptikus, kényelemkedvelő dolgozók is a legnagyobb lelkesedéssel hajtották végre a feladatokat anélkül, hogy komfortzónájukból túlságosan ki kellett volna lépniük.