A cég dolgozói és egy 500 fős gyereksereg vett részt a Gólyavárban megrendezett Mikulás bulin. Csíkos harisnyás manók várták a gyerekeket olyan zeneszerszámokkal - csörgődobokkal, kasztanyettákkal, kis rumbatökökkel – amelyeket kortól és zenei előképzettségtől függetlenül könnyen meg lehet szólaltatni. Így az apróságok nem csak hogy elfoglalták magukat a Mikulás érkezéséig, hanem a Makám együttessel közösen zenélve aktív részesévé is váltak az eseménynek.
Rengeteg gyerek vett részt a rendezvényen, akik párnákon, puffokon ülve, zenélve együtt köszöntötték a terembe érkező Mikulást, de a délután folyamán mindenkinek lehetősége nyílt, hogy meglátogassa őt saját szobájában, ahol egyénileg is tudott foglalkozni a kis vendégekkel. A kakaó, mini hot dog és a névre szóló ajándékcsomagok mellett a békebeli játékoknak is nagy sikerük volt.